A lovagi felszerelés: A PÁNCÉLING

A felszerelés darabjai webboltunkban megrendelhető!
 

A páncéling az ókortól a XVIII. századig használatban volt.
Már a római katonák is viselték, majd a lovagkorban a lovagi fegyverzet kötelező része lett. Az uralkodók éppúgy szabályozták a láncing viselését hűbéreseiknek, mint manapság az autók műszaki felkészítését. Egy legyőzött sereg erejét például, úgy határozták meg, hogy hány páncélinget szedtek össze a győztesek a csata után.
Magyarországon a török korban a huszárviselet része volt, de a lemezpáncélokat is erre vették rá. A kuruc-korban még viselték a rangosabb könnyűlovas tisztek, gyakran a dolmány alatt, így az ellenség nem számíthatott rá. Ekkor már voltak olyan mesterien készített keleti példányok, amelyek összehajtva egy tenyérben elfértek.

A láncing elkészítése nem bonyolult, de roppant türelmet és precizitást igénylő művelet.
Egy vasrúdra drótot tekernek, majd kihúzzák a rudat és az így kapott rugóalakról fogóval levágják a karikákat. A karikák végeit laposra kalapálják és kifúrják. Az így előkészített karikákat úgy fűzik össze, hogy minden szembe négy másik kapcsolódjon, és minden szemet összeszegecselnek. Átlagosan 20.000 szemből áll egy láncing.

A páncéling viselésének több módja is volt. Az egyik, amikor egyszerűen felvették a hétköznapi ruhára, vagy az alá. A végvári huszárok többnyire így hordták. Az ilyen vitéz azonban könnyű-lovasnak számított, még akkor is ha sisakkal, karvasakkal és páncélkesztyűvel egészítette ki a védőfegyverzetét. A páncéling 5-10 kg-os súlya egy edzett katonának meg sem kottyant és a mozgásban alig-alig gátolta.
A nehéz lovagi páncélzat azonban ennél sokkal bonyolultabb volt, több rétegből állt.
Először az alsóruhára rávették az ún. fegyverkabátot, ami két réteg vászon vagy bőr közé, hurkásan, gyapjúval keményre tömött kabát volt. Egy ilyen ruha már önmagában is jól védett a vágásoktól és ütésektől, nevezték posztó-páncélnak is. Erre vették a sodrony-inget, amire még pikkelyekből vagy vaslemezekből készült mellvért került. A kézre, lábra is egyre több vaslemezt csatoltak, idővel ebből fejlődött ki a teljes lemezpáncélzat.
Végül az egészet a lovagi köpennyel borították be, ami a szentföldi hadjáratokban terjedt el, fehér színben, hogy óvja a vasat a perzselő palesztinai napsütéstől. Miután átkerült ez a divat Európába, a mérsékeltebb időjárás lehetővé tette, hogy a családi címer színeivel díszítsék.
Ezek a páncélrétegek önmagukban is jól védtek, az egyszerűbb harcosok külön-külön is viselhették bármelyiket. Többek közt, ez a kiváló védelem tette oly félelmetes ellenféllé a lovagokat, hogy például a keresztes lovagrendek harcosai a legnagyobb nyugalommal, a győzelemben bízva indultak csatába, akár tízszeres szaracén túlerővel szemben is.

A mai hagyományőrző lovagok körében is elég sok ilyen páncéling van használatban, azonban annyi egyszerűsítéssel, hogy a szemeket nem szokták összeszegecselni. Mivel ritka az igazi csata és a szúrás elleni védelmet leszámítva ugyanúgy viselkednek, mint szegecselt társaik, így viszont „csak” egy hónap a készítési idő.
A teljes harci fegyverzet kb 25-30 kg lehetett.
Meg kell említenünk, hogy a lovagokat nem kellett emelővel lóra ültetni, hisz nincs olyan bolond harcos, aki így indulna csatába. A ló is bármikor megsérülhet, sőt akár fel is bukhat.
Ez a torna-páncéloknál volt így, aminek súlya 50-60 kg is lehetett, nem lehetett benne mozogni, kizárólag kopja-törésre volt alkalmas, hiszen ez egy középkori sport-esemény volt.
 

A felszerelés darabjai webboltunkban megrendelhető!